A történetem…
„Nem a fényképet keresem. Azt a pillanatot keresem, amelyet soha többé nem lehet megismételni.”
Nem azért járok az erdőbe, hogy képeket készítsek. Azért megyek, mert ott minden emlékeztet arra, hogy az igazán fontos dolgok nem sietnek. A hajnal nem siet. A köd nem siet. A szarvas nem siet. És a természet sem akar megfelelni senkinek. Éppen ezért tökéletes.
Sokan azt látják, hogy fényképezek. Én inkább figyelek. Megtanultam csendben maradni, kivárni a megfelelő pillanatot, és elfogadni, hogy vannak napok, amikor nem készül egyetlen kép sem. Mégsem érzem elvesztegetett időnek. Mert minden alkalommal, amikor kilépek az erdőből, többet viszek haza, mint amennyi a memóriakártyán elfér.
A fényképezőgép számomra nem cél, hanem eszköz. Nem azért emelem a szemem elé, hogy birtokba vegyem a pillanatot, hanem hogy tisztelettel megőrizzem. A természet nem díszlet. Nem stúdió. Nem kell irányítani, csak megérteni. És amikor elfogad, néhány másodpercre megmutatja azt, amit nem lehet megrendezni. Ezekből a másodpercekből születnek a képeim.
Ugyanezt keresem az emberekben és az állatokban is. Nem a tökéletes pózt. Nem a betanult mosolyt. Hanem azt a pillanatot, amikor megfeledkeznek rólam, és egyszerűen önmaguk. Egy kutya, ahogy a gazdájára néz. Egy gyermek, aki először csodálkozik rá az erdőre. Egy ló, amely végre ellazul. Egy vad, amely nem menekül, csak jelen van. Ezeket a pillanatokat nem lehet eljátszani. Csak megvárni.
Hiszem, hogy minden élőlénynek van története. Nem számít, hogy vadon él, otthon vár haza, vagy éppen egyetlen rövid találkozás erejéig keresztezi az utamat. Minden tekintet, minden mozdulat, minden csend jelent valamit. Én ezeket a történeteket szeretném megőrizni, mert a természet nem ismétel. Ugyanaz a fény, ugyanaz a köd, ugyanaz a pillanat soha többé nem tér vissza. Éppen ettől értékes.
Nem hiszem, hogy egy jó fénykép önmagában megváltoztatja a világot. De hiszem, hogy meg tud változtatni egy pillanatot. Egy gondolatot. Egy érzést. Ha egy képem miatt valaki másnap korábban kel fel, hogy meghallgassa az erdőt, ha valaki egy kicsit jobban vigyáz a természetre, ha egy gazda még szorosabban magához öleli a kutyáját, vagy egy gyermek először néz kíváncsian egy madárra a telefonja helyett, akkor a fénykép már többet tett, mint amire valaha számítottam.
Nem a tökéletes képet keresem. A valódi pillanatot keresem. Azt, amelyre évekkel később sem azért emlékezünk, mert éles volt vagy jól komponált, hanem azért, mert felidéz egy érzést. Mert a végén nem a fotók maradnak meg bennünk. Hanem azok az érzések, amelyeket egyetlen pillanat alatt kaptunk tőlük.
Ezért járok újra és újra az erdőbe. Nem azért, hogy képeket vigyek haza. Hanem azért, hogy minden alkalommal egy kicsit több csendet, több türelmet és több tiszteletet hozzak magammal. Ha ebből a csendből a képeimen keresztül mások is megéreznek valamit, akkor a történet már nem csak az enyém. Hanem a miénk.
TSART Photo
Az erdő mesél. Én megmutatom a történetét.
